Iroda:
1015 Budapest, Donáti u. 7/a
Postacím: 1251 Budapest, Pf. 70.
Telefon / Fax: 36/1/201-1011
magyar.ormeny@t-online.hu
Az erdélyi magyarörmény származású Hollósy Simon
Az erdélyi magyarörmény származású Hollósy Simon neve legelőbb a nagybányai művésztelep alapító mesterét idézi emlékezetünkbe, aki müncheni magániskolájának növendékeivel és művésztársaival 1896-ban Nagybányára érkezett, s ezzel művészetünk fejlődésének történelmi pillanata következett be, a modern magyar festészet nyitánya.

Ekkorra már közel húszéves alkotói munkásság állt mögötte. München volt tanulmányainak, majd egyszemélyes főiskolájának és egyéni lélekábrázolással telt életképeinek színhelye./.../

Az 1885-ben készült nevezetes Tengerihántás mellett sorra keletkeztek magyar tárgyú, idegen elemektől mentes életképei, tiszta csengésű visszaemlékezései, ifjúkori megérzések feldolgozásai. /.../

Bensőleg érezte alakjait, mintegy részt véve állapotukban vagy cselekvésükben. „Aki ismerte őt, rájön, hogy ő hallgat, ő könyököl, ő fogja a poharat, gyújt pipára, az ő keze, az ő lába mozdul vagy pihen, az ő póztalan pózai élnek a képen” (Réti István).

A „robusztus, nagy magyar piktor” – ahogyan Ady Endre nevezte – itt felvillantott fiatalkori művészete nemzeti kincsünk, csakúgy, mint a Nagybányán és Técsőn beérő, majd kiteljesedő mesteré.

(Benedek Katalin: Művészek és alkotások - a Budavári Örmény Kisebbségi Önkormányzat kiadása a Fővárosi Örmény Önkormányzat, a budapesti XII. kerületi Örmény Önkormányzat és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület támogatásával.) 
A festő válogatott képei:

http://hungart.euroweb.hu/magyar/h/hollosy/muvek/index.html

A festő néhány képe:

<< vissza
Copyright © Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, 2007 Minden jog fenntartva!