Iroda:
1015 Budapest, Donáti u. 7/a
Postacím: 1251 Budapest, Pf. 70.
Telefon / Fax: 36/1/201-1011
magyar.ormeny@t-online.hu
Erdély sikeres magyar-örmény sportolóiról

Erdély sikeres magyar-örmény sportolóiról 
László Ferenc spottörténész
Elhangzott Kolozsvárott 2001-ben a IV. jubileumi konferencián
/Örménymagyarok, akik hatottak, alkottak, gyarapítottak, hogy a haza fényre derüljön, s kincses legyen/

Szongott Kristóf szamosújvári tanárnak, a mai erdélyi örménymagyarok kedvelt lapja, az Armenia hasonló nevű elődje szerkesztőjének, a szamosújvári Todorán Endre "Aurora" könyvnyomdájában 1893-ban meg¬jelent, és 1 Frt 5o krajcárért áruba bocsátott "Szamosújvár - a magyar-örmény metropolisz írásban és képekben" című könyvéről közölt bizonyos, valószínűleg álnéven jelentkező, Chambley, ismertetőt az "Erdély" című turistasági, fürdőügyi és néprajzi folyóirat, az Erdélyrészi Kárpát Egyesület értesítője nem sokkal a könyv megjelenése utáni első, sorrendben az évi 7-8. számában /263. old./.
A műbíráló szerinti "derék mű" olvasásakor érzetteket véltem átélni, amikor most, kezdő sportújságíróként - úgy értem, hogy az idén kezdtem el a .... második 5o évet ebben a műfajban, az erdélyi örmény-magyar sportolókról szóló összeállításhoz fogtam. Engedjék meg, hogy idézzem a szerintem mindmáig örökérvényű, 108 évvel ezelőtti recenzenst: "úgy éreztem magam, mint amikor az ember egy rokonszenves, kedves ismeretlen és mégis ismerős férfivel találkozik, kinek társasága becses, szavai érdekesek, egyszerűek, minden frázis- és sallangnélküliek, de sokatmondók, és ami a fő - igazak. Hasonló e mű egy szép üveghez, melyen keresztül csak úgy távolról élvezhettem a - dalauzit, az édes igazságot, egy nemzetiség életrevalóságát, erejét, szívét, lelkét, a vallás iránti rajongását és küzdelmeit. Mondom, csak távolról élvezhettem, mégis megismertem, megszerettem. Szinte rosszul esett, mikor már nem volt mit belőle olvasni, nem volt mit látni." Eddig az említett bíráló. Jómagam a körülöttünk, köztünk, élt és élő örmény-magyar sportolók nagy családját sorolom ebbe a műbe.
Jónéhányukról én is csak a távolból, de többségükről egészen közelről, régi ismerősként írhattam. Még azokról is, akik időben - sajnos - már távol állanak napjainktól. Sokat írtam róluk, de így, ily összegezett nemzetiségi vonatkozásban még soha. Ezért volt a nagy család bizonyos fokig az előbb idézett recenzió-szerzőhöz hasonlóan rokonszenves, kedves ismeretlen. Utólag elmondhatom, keményfába vágtam a fejszémet. S tettem ezt annál inkább, megint a bíráló gondolataiból kiindulva szívesen, mert hosszú évtizedeken, sőt, mint mindjárt hallani fogják, évszázadnál is messzebb nyúló ökumenikus szellemben való neveltetésemnek mindeddig hiányzó láncszeme volt az örmény-katolikusok életébe, tevékenységébe való alaposabb bepillantás.
Miért emlegettem évszázadot? Ugyanis ökumenikus szellemű nevelésem, igaz csak úgy jelképesen, tudat alatt, de már a múlt század elején, több mint két évtizeddel világra jöttöm előtt elkezdődött. A lényeg: színtiszta, tősgyökeres református ősöktől származó, vastagnyakú kálvinista vagyok. Édesanyám, az alföldi Békés megyei Füzesgyarmatról, Édesapám a Székelyföldről, a Nagyküküllő menti Székelykeresztúr északkeleti csücskének Timafalva, vagy ahogy arrafelé mondják: Timafala negyedéből és a vele szomszédos Betfalváról származik, bár – talán már annak idején az ökumeniára gondolva, nagyszüleim az ugyancsak szórványvidéknek tekinthető Hunyad megyei Piskin, azaz ismét legyünk pontosak: Piskitelepen, magyar-román-szász vidék kellős közepén hozatták világra. Lévén nagyapám akkoriban dévai szász földbirtokon gazdatiszt. Na már most. Az én ökumenikus nevelésem mégis édesanyám kezdte el, még az 1910-es évek elején, nem sokkal 5. születésnapja után. Történt ugyanis, hogy az ő Édesapja szívbetegségben, 1908-ban elhunyt, s nagymamám 4 gyermekével özvegy maradt. 1912-ben viszont elvette őt feleségül az alföldi településre frissen kinevezett fiatal lelkipásztor, aki viszont unitárius volt. Tehát már új felekezet hatott a családra, s jó két étized múltán rám is. Közben volt egy kis világháború, és édesapám, mint a szászvárosi gr. Kún Kocsárd Református Kollégium 1915-ös maturandusa az iskolapadból egyik napról a másikra az Isonzo völgyi és doberdói lövészárokba került. Jól lövöldözhetett, mert a kezdő karpaszományost a háború utolsó napjai immár hadnagyi rangban, friss sebesültként a bécsi központi KuK kórházban találták. Súlyos sérülés folytán került oda, s ott a mellé rendelt ápolónő olyan gondosan pátyolgatta, hogy jó apám, mintegy neki, vagy legalábbis neki is köszönve életét, a kórházból kijövet azonmód az oltárhoz kísérte. Ekkor tudta meg, hogy neje izraelita. Tehát - ismét idegen beütés a reformátusok egyelőre még be sem tervezett református családjába. Édesapámék hamarosan elváltak, de a rövid frigynek is volt hatása rám, /Iskolai példa/, jóllehet csak 1930-ban jöttem világra, és kezdtem iskoláimat állami, azaz görögkeleti iskolában, ahonnan a Kismester utcai görög-katolikus apácák intézetébe, innen pedig az utolsó két elemi osztályban a Kossuth Lajos utcai német iskola lutheránus közegébe vezetett utam. Ilyen előzmények után lettem a Farkas és Petőfi utcai refkollégium diákja, s hogy azért a római katolikusok se maradjanak ki lelki világom alakítói közül, arról az 1948-as tanügyi reformnak nevezett merénylet biztosította iskola-egyesítés gondoskodott. Összecsaptak bennünket, hogy marakodjunk, de e helyett mi, régi alma matereink nemes szellemiségétől beoltva az erőszakkal szétrombolásra szánt iskoláinktól kapott útravalót egyesítettük, s lettünk egész életünkre szóló jó barátok. És most, annyi év után ismét itt vannak a katolikusok, méghozzá, a magyar-örmények. Közülük is a sportolók...
Ezért mondtam az elején, hogy még így, nem éppen közvetlenül, térben és időben hol közelebbieket, hol távolabbiakat, de olyanokat vettem számba, hogy az idézett könyvbírálót ismételve: "akiknek társasága becses, szavai érdekesek, egyszerűek, minden frázis- és sallangmentesek, de sokat mondók, s ami fő: igazak!"
Részletes ismertetéshez, még inkább értékeléshez jóval hosszabb összefoglalóra volna szükség. Ezt is megkísérlem majd, kizárólag sportvonatkozású rendezvényre. Most röviden, az eleinte 8-lo főnyire tervezett összeállításban végül is félszáznál több férfiról és hölgyről. Egész rövid jellemzőikkel, névsor szerint. Azzal a megjegyzéssel, hogy a névsor elejére kívánkozó személyiséggel, utólagos engedelmükkel végül, de nem utolsó sorban szólok, mint az erdélyi örmény-magyar sportemberek legjelesebbikéről, akinek példája nemcsak az örmény-magyar sportembereket, de valamennyi sportolónkat ösztönözze követésre.
Tehát, lássuk, kik szereztek elismerést, megbecsülést a nemzetiségnek. Olyanok is, akik vegyes házasság révén, de csak bekerültek az örmény-magyarok nagy családjába.
1. Anca Pálné, Kardos Márta - kolozsvári testnevelő-tanárnő, sokszoros országos bajnok, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes evezősnő az 5o-es években, számos nemzetközi regatta díjasa, itthon a Snagov-tavon, a határokon túl Amszterdamban, a szlovéniai Bledben, az akkori nyugatnémet Duisburgban, a lengyel Poznanban, az egykori Posenben a franciaországi Maconban és Anglia fővárosában, Londonban. Férje édesanyja, Azbej Margit magyarnagykapusi földbirtokos lánya, a magyarul szakácsot jelentő Amirás család sarja révén került örmény családba.
2-6. A gyergyószentmiklósi Basilides-család. A sportsikerek alapkőletevője, néhai id. Basilides Tibor, majd fiai, a szintén testnevelő tanár Csaba és ifj. Basilides Tibor, mindkettő jégkorongozó. Tibornak is, két remek hokis fia, László és a legifjabb Tibor, Csabának pedig a sízésben jeleskedő lánya, Gyöngyvér.
7. Bonyhai György dr., nagyváradi sportorvos, a váradi labdarúgók, kosarazók és más sportágbeliek népszerű Dokija, más néven Zsizsi.
8. Brendusa Sebestyén Viszarion, volt kolozsvári teniszező, a vidék egyik legtechnikásabb játékosa, különösen párosban utolérhetetlen.
9. Buslik Gyula, csíkszeredai labdarúgó.
lo-l2. Darvas István, kolozsvári kosárlabdázó, a híres Radák utcai Darvas vendéglős családból, aki az idén március 16-án hunyt el gyógyíthatatlan betegségben, New Yorkban és éppen ezen a héten, 11-én, kedden, helyezte el özvegye, Taub Gabriella, balettmesternő - Taub János színházrendező húga - és D. J. nővére, Darvas Mária emléklapját szülei sírján, a Házsongárdi temetőben. Darvas nővérének férje, Rad János, akit a román sajtó egyből Radunak keresztelt el, kiváló vízilabdázó, a KAC és Vasas játékosa, majd többszörös Duna távúszó-bajnok a Braila és Galac között lebonyolított folyami versenyeken, Darvas húgának, Klárikának a férje, ifj. Deák Ferenc pedig remek fotós, köztük számos sporttárgyú fénykép készítője, mellesleg, mint egy New York-i múzeum fotósa vált ismerté.
13-15. Dobribán Gábor, László és Sándor, gyergyószentmiklósi, illetve csíkszeredai jég¬korongozók.
l6. Donogán István - Kolozsvárról Budapestre került atléta, az 1932-es Los Angeles-i olimpia diszkoszvető- verseny 5. helyezettje. Eredménye: 47 m 07 cm.
l7. Fejér András - székelyudvarhelyi, többszörös országos ifjúsági és felnőtt bajnok asztaliteniszező, 1987 óta Németországban él, felvette anyai nagyapja, Konnerth nevét. Azóta a Jülici Tischtennis Club hivatásos, profi játékosa, számos országos és nk.-i verseny érmese, a Marosvásárhelyről odakerült Nemes Olgával az oldalán többszörös vegyes páros országos bajnok.
18-19. Fejér Dóra és Imre. Dóra a csíkszeredai első női jégkorong-csapat játékosa, a 3o-as évek elején, olyan társakkal, mint többek között Ajtony Árpádné, Veres Magda, Szopos Mária, Györgypál Magda, Schmidt Irén, id. Vákár Lajosné Dávid Erzsébet és mások. Fejér Imre, labdarúgó.
20-22. Germán András Ovídiusz, neje, született Király Éva, fiúk Attila, úszók, vízilabdázók, tornászok, jelenleg Budapesten élnek. A családfő, András Ovídiusz ma is állandó részvevője különféle veterán úszóversenyeknek, bejárja egész Európát és rengeteg érmet visz haza.
23-24. dr. Ghidrai György és nővére, dr. Ghidrai Éva, jelenleg Sandoviciné, teniszezők. Édesanyjuk Vitályos lány, Emília, tanítónő. Különösen az édesapja foglalkozását folytató fogorvos György példája dicsérendő. Túl a 70-en, még mindig aktív versenyző, szinte az egész nyarat végigutazza Európában, Klagenfurttól Saint-Tropez-ig, Barcelonától Keszthelyig és Salzburgtól a Riviéráig. Állandó részvevője és érmes helyezettje a korosztályos Európa-bajnokságoknak, több bajnoki cím birtokosa. Nővére, szemorvos, viszonylag korán abbahagyta a versenyzést.
25. Kabdebo Judit, egészségügyi asszisztens, a KMSC tőrvívónője, a legendás emlékű Ozoray-Schenker Lajos mester tanítványa. Háromszoros bronzérmes az ifjúsági bajnokságokon, 1961-ben országos felnőtt csapattag, olyanok társaságában, mint Orbán Olga, az első romániai olimpiai ezüstérmes, továbbá Orb Kató, Valszkayné-Zágoni Júlia-Lulus valamint Kovács Ferencné-Szaniszló Erzsébet, Lizi, 1998-ban meghívott és kitüntetett részvevője volt a Magyarok Vi1ágszövetsége Erdélyi Tár¬sasága, a VET kezdeményezésére megrendezett I, világtalálkozójának.
26. Kasszián Zoltán - kolozsvári gyorsúszó, 6-szoros országos serdülő és ifjúsági bajnok, a KMSVC volt sportolója, Jordáky Béla és Páll Árpádné Boros Enikő edzők tanítványa.
27. Keresztes Erzsébet, később Schneider Imréné - atléta, 1947-ben 27 m 67 cm-rel országos felnőtt bajnok, az évi ranglista 3. helyezettje.
28. Keresztes Zoltán - nemcsak közismert keresztrejtvény-szerkesztő, szinte minden erdélyi magyar lap, sajnos túl korán végleg eltávozott munkatársa, egyébként kiváló atléta a BEAC kerületi bajnoka.
29. Kalinovszksy Béla - repülőmodellező, országos bajnok csapattag, a vitorlázó modellek csoportjában.
30. Kirkósa István - labdarúgó, a Vasas, majd a Kv. CFR, a Câmpulung Moldovenesc-i, másnéven Moldovai Hosszúmezői FC, végül a Dermata labdarúgója, a csapatnak a kapust kivéve bármely posztján, átlagon felülit nyújtó játékosa. Roppant finom, az ellenféllel szemben, rendszerint leheletszerű megoldásokkal fűszerezett játékmódja miatt a bőrgyári szurkolóktól egyéniségéhez valóban illő becenevet kapott. Hosszú éveken át úgy buzdították: "Hajrá, Liliomfi!"
31. Korobján Berta - tornász, a II. világháború utáni közvetlen időszak legeredményesebb kolozsvári versenyzője, sokszoros országos és Balkán-bajnok, a helsinki olimpián pontozóként vett részt, versenyzői pályafutása befejeztével főiskolai tanár a Testnevelési Egyetemen.
32. Lázár Alfréd - csíkszeredai jégkorongozó.
33. Lázár-Miklós - gyergyószentmiklósi teniszező és jégkorongozó
34-35. Lázár Réka és férje, Szabó Vilmos, világ- és Európa-bajnoki érmesek, bajnokok, jelenleg mesterek Németországban.
36. Nuridsány Béla, a KAC labdarúgója, a romániai válogatott történetének 6. hivatalos mérkőzésén, 1923. október 26-án Isztambulban 2:2-re végzett csapat játékosa, a Nuridsány, Gansl, Tritsch, Klein, Deutch /félreértés ne essék, ez nem német vagy osztrák ötösfogat/ jobbszélsője.
37-38. A Pusztay házaspár, Béla és felesége, Wellmann Katalin. Bármennyire furán is hangzik a család örmény mivoltát Katalin biztosította. Édesapja édesanyja volt az örmény, Sárga Gergely kereskedő leánya, Sárga Júlia. Béla és neje nyáron teniszezőként, télen, a jégen szerepelt sikeresen. Kató, Kabdebó Judithoz hasonlóan szintén ott volt az emlegetett 1998-as I. Világtalálkozón. (És a Pusztay-akon át jutunk másik örmény családhoz, Placsintárékhoz. Mégpedig azért, mert a Kató nagyapjának, Sárga Gergelynek a Wesselényi utcai áruházát az örmény Placsintárék vásároltak meg.
Tehát, 39-40. Placsintár András és sógora Dr. Benke Sándor. Placsintár Bandi, a Piarista Gimnázium 1947-es érettségizettje, mint a fővárosi Alexandru Sahia filmstúdió kiváló operatőre számos sporttárgyú film forgatója vált ismertté, nővére, Placsintár Adrienne kozmetikusnő férje, dr. Benke Sándor, a KEAC és a Kv. Haladás jeles tőrvívója volt, civilben a Mezőgazdasági Akadémia kiváló tanára.
41. Potopszky Pál - a sportot támogató csíkszeredai polgár, mai értelemben menedzser, sőt, idegen kifejezéssel szponzor.
42. Román-Domokos - a Kolozsvári Viktória szövetkezet, majd az Akarat szamosújvári születésű labdarúgója, nem tartozott az éppen legfinomabb hátvédek közé, őszintén megvallva, nem szívesen játszottam volna ellene.
43-45. A kolozsvári Román család. Az alapító: Román Jóska, autó- és motorkerékpár versenyző. Fia, Román Tibor, sokszoros súlyemelő bajnok és edző, számos fiatal tehetség, későbbi bajnok mestere, mellesleg atléta és gyorskorcsolyázó, ez utóbbiként országos ifi-bajnok. Tibor fia, a fiatalabbik Tibi, szintén I. osztályú súlyemelő. Az apa Tibor, szintén meghívottja volt az emlegetett világtalálkozónak.
46-48. A Szarukán család. Az apa, id. Szarukán László, többszörös országos és Balkán-bajnok atléta, vágtázó és távolugró, felesége: Bozeró Emília, országos bajnok középtávfutó, fiúk, ifj. Szarukán László, országos és Balkán-bajnok gátfutó. Az egész család meghívottja és kitüntetettje volt az 1998-as budapesti -Világtalálkozónak.
49. Zakariás István - kolozsvári tornász, öregcserkész.
50. Zakariás Zsolt - csíkszeredai gyorskorcsolyázó, később osztrák bajnok.
51. Zárug István - gyergyószentmiklósi síző, edző, versenybíró, sportfelszerelés készítő, javító - Kolozsvárott hunyt el.
52. Zárug Gyula - Erdélyből Magyarországra ki települt akadály-, más néven díjugrató lovas.
53. Bogdán Imre
54. Bogdán Zoltán
55. Vászga József

És ezek után, végül, de korántsem utolsónak, anélkül, hogy bárkit is megsértenék, első helyre kívánkozóként szólok a nemcsak a névsor, de teljesítményei, elismerései révén is az élre leginkább érdemes sportemberről, dr. Aján Tamásról. aki 1939. január 12-én született, hol máshol, mint Szamosújváron, a még németül is Armenienstadtnak nevezett örmény városban. A jelenleg 63. születésnapjához közeledő sportember szüleivel a második vi1gháború után telepedett le az anyaországban. Ma a magyar testnevelési és sportmozgalom egyik legismertebb, gazdag tapasztalatú és népszerű diplomatája. De egyben a rá minden bizonnyal büszkeséggel em1ékező erdélyi, azon belül szamosújvári örmény-magyar őseinek is megbecsülést, elismerést kiváltó igaz sportembere, aki minden eddigi sikerét őseitől örökölt munkaszeretetének, szorgalmának, lelkiismeretességének és pontosságának köszönheti.
Ezt ma már nemcsak hazájában állítják róla határozottan és egyöntetűen, de így ismerik öt a legfelsőbb nemzetközi sportszervezet vezérkarában, s a jóérzésű, becsülete sportolók körében is. Tollforgató kollegám, mellesleg hosszú időn át a magyar legfelsőbb sporthivatal elnöki tisztjét betöltő vezetőtől tudom, miszerint Aján Tamás megbecsülése és munkájának szakmai-erkölcsi elismerése, hogy úgy mondjam, nem jön magától. És hozzáfűzte, hogy a NOB-nak most már jelenleg egyidőben második magyar tagját nem könnyű jellemezni. Legfontosabb vonásai a kompromisszumkészség, a lényeglátás és elemzőképesség, valamint a már említett pontosság mellett: a hallatlan munkabírás, szorgalom és kitartás. S ha /legalábbis ezideig/ személyes követlen kapcsolatban még nem álltunk egymással, társakkal, beosztottakkal, sportolókkal beszélgetve levonhattam a következtetést, hogy a felsorolt megállapítások nemcsak a tisztségei betöltéséhez elengedhetetlen óriási munkamennyiség elvégzésére, hanem saját maga és mások képzésére is érvényesek.
Aján Tamás, sportvezetői pályafutását egészen fiatalon, 26 évesen, 1965-ben kezdte. A sporthivatal munkatársaként dolgozott különféle területeken. Előbb emlegetett erényeire felettesei korán felfigyeltek, s munkája elismeréseképpen 1968-ban kinevezték a Magyar Sú1yemelő Szövetség főtitkárának. Ebben a tisztségben aztán 1983-ig állandóan újjáválasztották. Majd 1983-ban már az országos sporthivatal elnökhelyettesi munkakörét tö1thette be, hat éven át, kereken 50 éves koráig. 1989-től a Magyar Olimpiai Bizottság újból és újból megválasztott főtitkára, egyben a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke. Alapító tagja az Európai Sú1yemelő Szövetségnek, később elnöke, jelenleg pedig tiszteletbeli elnöke a testületnek.
És ha egy üzlet beindul... mondhatnánk jó régi örmény, azaz örmény-magyar szólással, akkor nincs megállás! 1970-ben rábízzák a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főtitkári teendőit is. Majd 1978-tól még csak elnökségi tagja, majd 1988-tól alelnöke a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének, az AGFIS-nak. De még koránt sincs vége! Az l988-as szöuli olimpiától 1992-ig- az albertville-i téli és barcelonai nyári játékok évéig a Nyári Olimpiai Játékok Sportszövetségének, az ASOIF-nak is. És tessenek csak várni még kicsinyég, hogy Arany Jánost parafrazáljam. Az elmúlt évszázad és évezred utolsó évének, a tavalyi 2000-nek januárjától harcos és megalkuvás-nélküli tevékeny tagja a Nemzetközi Ajzószerellenes Ügynökségnek, a WADÁ-nak. Ezek mellett, címzetes egyetemi tanár, rendszeres előadója a Budapesti TF-nek és a Közgazdasági Egyetemnek.
Ezek után senkit sem lepett meg, hogy a földkerekség legfelsőbb nemzetközi sportszervezete, az 1894-ben, Párizsban, 12 küldött, köztük a magyar Kemény Ferenc dr. megalapította NOB a tavaly, a sydyneyi nyári játékok előtt rendes tagjává választotta. Schmitt Pál mellett ő a második magyar jelenleg a testületben. Ott a legérzékenyebb tárgykörben, a világszerte állandóan napirenden levő és nagy viharokat kavaró ajzószer-ellenes háborúban már a nemrég leköszönt katalán Juan Antonio Samarach, majd annak utódja, a belga Rogge dr. egyik legközvetlenebb tanácsadójának számít.
És nehogy elfeleljem. Aján Tamás, a Szamosújvárról elindult örmény-magyar sportvezető az emlegetetteken kívül 11 éve működik a NOB "A sport mindenkié" /Sports of All/ bizottságában és úgy ráadásként, tagja még az "Olimpiai mozgalom" /Olypic Movement/ elnevezésű bizottságnak is. Tavaly, a Sydneyben, mellesleg az 1956-os melbourne-i után az Ausztráliában már másodszor rendezett olimpia előtt és a versenyek idején a súlyemelő versenyek igazgatása mellett a már említett Nemzetközi Ajzószerellenes /Dopping/ Ügynökség végrehajtó bizottsági tagjaként is felelősségteljes ellenőrző tevékenységet fejtett ki.
Zárásul csak annyit: azt hiszem Aján Tamás eléggé gazdag cselekvési területeit ismertettem, alapállásáról, emberi magatartásáról és nemzeti hovatartozásáról híven fejezi ki a lényeget vallomása arról a szabályról, miszerint a NOB tagjai a szervezet képviseletét látják el saját hazájukban, és nem hazájukat képviselik a NOB-ban. Eddig a szabály. És most Aján Tamás krédója: "Nem túlzás, ha azt mondom, hogy mindent, amit a sportban elértem, a magyar sport előkelő hagyományainak, sikereinek, tekintélyének köszönhetem. Tapasztalatból tudom: a NOB-tagság olimpiai elkötelezettséget hang¬súlyozó kritériuma korántsem zárja ki azt, hogy a fair play szellemében hazámnak is hasznára legyek. És ezt sohasem feledem el!"
Azt hiszem, ebben nincs mit kételkednünk, s mai találkozónk résztvevői nevében ismeretlenül, de mégis kissé ismerősebben kívánunk további sikereket Aján Tamás úrnak, gondolom, nem sértjük meg, ha így mondjuk: örmény- magyar testvérünknek és barátunknak!

László Ferenc
spottörténész

<< vissza
Copyright © Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, 2007 Minden jog fenntartva!